Temesváron tartják az MNSZ III. országos kongresszusát, melyen a harmadik napon megjelenik a Romániába érkező, Dinnyés Lajos-vezette magyarországi kormányküldöttség is. A kongresszuson Petru Groza bejelenti, hogy Takács Lajost kinevezi nemzetiségügyi "alminiszter"-ré - valójában a minisztertanács alá rendelt nemzetiségi államtitkárság vezetőjévé. (A döntés a december 3-i Monitorul Oficiálban jelenik meg.) Megválasztják az MNSZ új vezetőségét: Kurkó Gyárfás helyett Kacsó Sándor lesz az új elnök. Kacsó mellett Vass Márton, Juhász Lajos és Bányai László lesznek az alelnökök. A politikai titkárság tagjai: Kurkó Gyárfás, Csákány Béla, Takács Lajos, Czikó Nándor, Révy Ilona. Az 1945-ben megválasztott száz intézőbizottsági tagból ekkor már csak tizennégyet választanak újjá. - 1948. december 10-12.
1948. december 10. - 12.
Kolozsváron tartják az MNSZ IV. (egyben utolsó) kongresszusát. (A kolozsvári Diákházban vendégként ott van Luka László/Vasile Luca, Petru Groza, és Széll Jenő magyar követ. Kacsó Sándor, az MNSZ elnöke javaslatára megint díszelnökké választják Sztálint, Molotovot, Visinszkijt, és Ana Paukert.) Az MNSZ Politikai Bizottságának tagja lesz Juhász Lajos, Bányai László, Révy Ilona, Czikó Nándor, Takács Lajos, és Rácz György. A "százas" intézőbizottságból kimarad Kós Károly is, Kurkó Gyárfás még marad. - 1949. november 3.
1949. május 11.
A minisztertanács ülésén megállapítják a miniszterelnökség mellett működő, és az együttélő nemzetiségek gondjaival foglalkozó főigazgatóság (Consiliul Ministri Departamentul pentru Problemele Nationalităţilor Conlocuitoare) hatáskörét. Feladata: az együttélő nemzetiségek problémáinak tanulmányozása, az ügyek nyilvántartása. Javaslatokat terjeszt elő a gondok politikai jogi, közigazgatási úton történő rendezésére. Takács Lajos miniszterhelyettes vezeti. - 1952. augusztus 7.
1952.
megszűnik a Bolyai Tudományegyetem filozófiai kara.
1952.
Kacsó Sándor lemond az MNSZ elnöki tisztéről, de csak ősszel fogadják el a lemondását. A vezetőséget tavasztól kezdve Bányai László, Takács Lajos és Juhász Lajos képviselik - egyéb megbízatásaik mellett. (Ottrok Ferenc lesz az elnök Kacsó után. Az MNSZ megszűnése után Svédországban lesz nagykövet.) - 1953. tavasza
1972. március 31.
Bukarestben ülést tart a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürója. A jelentéséből kiderül, hogy VIII. osztály után a továbbtanuló magyar diákok 53%-a nem az anyanyelvén tanul. Debreczi Sándor, az oktatási minisztérium főigazgatója felszólalásában közli, hogy az előző évben még a magyar diákok 60%-a tanult románul. A felszólaló Takács Lajos tiltakozik a magyar helységnevek román írásmódja ellen. (A büróülésről - mint máskor is - a lapok nem számolnak be.)
1972. június 23.
Takács Lajos, az MNDT bürójának tagja levelet ír Nicolae Ceauşescunak,az RKP főtitkárának, melyben részletesen - a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva - ismerteti a nemzetiségi szakoktatás problémáját. Közli, hogy a magyar nyelven oktató technikumok, és szakmunkásképzők száma elenyésző (a 16 erdélyi megyében működő 269 technikum van, a magyar nyelvű tagozatok száma pedig csak 11; a 180 szakiskolából 4-ben lesznek magyar tagozatok), gyakorlatilag szinte a nullára csökkent ez az oktatási forma magyar nyelven. Az a véleménye, hogy a kialakult helyzetért részben a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium, részben a különböző szakminisztériumok és a KB illetékes osztálya a felelősek. Hiába biztosítja azonban Ceauşescut a "legőszintébb tiszteletéről", a felvetett problémákra nem kap választ, csupán Cornel Burtică, a KB propaganda titkára válaszol Takácsnak megjegyezvén, hogy "Ceauşescu elvtárs csodálkozik a beadvány tartalma miatt...
1973. június 18. - 19.
Az RKP KB-nak az oktatás "fejlesztéséről és tökéletesítéséről" tanácskozó plenáris ülésén Ceauşescu azzal védi meg a május 13-i törvényt, hogy kijelenti: "Már megmondtam más alkalmakkor is: mi nem tudunk külön fizikai, kémiai és más szakú intézeteket létesíteni azoknak a fiataloknak, akik nem ismerik a román nyelvet. [...] A román nyelv nem idegen nyelv egyetlen fiatal számára sem, aki Romániában él! Szocialista társadalmunk nyelve ez, és meg kell tanulnia az összes román állampolgárnak." Ezen az ülésen Takács Lajos is felszólalhat (az ugyancsak jelenlévő, és felszólalásra jelentkező Domokos Géza, Sütő András és Fazekas János nem kapnak szót). Takács, az államtanács tagja beszédében ugyan utólag is helyesli a kisebbségi iskolák 1956 és 1959 közti erőszakos elrománosítását, (azt is beismerve, hogy abban az időben még azon a véleményen volt, hogy a földrajz és történelem kizárólag román nyelven történő tanítása "segítséget fog nyújtani a román nyelv ismeretének tökéletesítéséhez"). Emellett azonban azt is kijelenti, hogy "az utóbbi időben szó van arról, hogy az együttélő nemzetiségek oktatását kétnyelvű oktatássá alakítják át. Nem tudok elképzelni nagyobb szerencsétlenséget..." Azt javasolja, hogy a fenti javaslatot - mielőtt konkrét jogszabályba öntenék - vitassák meg a nemzetiségi dolgozók tanácsaival. Ceauşescu beszédében meglehetősen durván nekimegy Takácsnak és az ellenérveit lesöpri az asztalról - ám a kétnyelvű oktatás tervezett bevezetésére még sem kerül sor, de a két nemzetiségi tanács országos plenárisának - már igencsak esedékes - összehívása is elmarad.
1974. április 4. - 5.
Összehívják Bukarestbe, a KB székházába a magyar és némer "nemzetiségi dolgozók" országos plénumait (országos gyűléseit). (A plenáris összehívását a büróban először októberre, majd decemberre tervezték, de a pártvezetés minden alkalommal elhalasztatta az eseményt.) A magyar és német küldöttek szinte a teljes politikai vezetés színe előtt szólalhatnak fel: több-kevesebb ideig jelen van Nicolae Ceauşescun kívül többek közt Emil Bodnăraş, Manea Mănescu, Fazekas János, Paul Niculescu-Mizil, Gheorghe Pană, Miron Constantinescu, Gere Mihály KB-tagok és Fazekas Lajos Hargita megyei elsőtitkár is. Az első nap külön-külön folyik a tanácskozás, majd a második nap együttes ülést tartanak. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésén negyvenhárman kérnek szót, de csak huszonketten szólalhatnak föl, többek közt Takács Lajos, Sütő András, Szász János, Gáll Ernő, Gálfalvi Zsolt, Toró Tibor, Domokos Géza. A felszólalók általában a köztársasági elnöki funkció méltatása és bizonyos eredmények megemlítése után konkrét hiányosságokra, torzulásokra hívják fel a figyelmet. Hivatkoznak Ceauşescu 1971. évi állásfoglalásaira s arra, hogy egyes területeken az ő útmutatásait nem hajtják végre. Gálfalvi Zsolt például vitába szállt azzal a felfogással, hogy nemzetiségi kérdés már nincs, csupán néhány értelmiségi "élesztgeti". Sütő András többek között kéri a nemzetiségi tanácsok helyi szerveinek létrehozását, és a megyei szervek megerősítését. A tanácskozás legjelentősebb felszólalása Takács Lajosé, aki hosszasan, adatokkal alátámasztva sorolja az oktatás terén meglévő sérelmeket. Azt is felemlegeti, hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző, a magyar feliratok pedig eltűntek. Takács azt sem hallgatja el, hogy az alantas hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő használatát. A második nap felszólaló Nicolae Ceauşescu többek közt kijelenti, hogy a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajtátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem "az általános országépítő feladatokkal" kellene törődniük. Ezután kifejti, hogy az anyanyelven való oktatás nem annyira fontos, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a "szocializmus nyelvét" - tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. (Martin Ferenc nagykövet rejtjeltáviratában arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy a küldöttek szerint a tanácskozás "teljes kudarccal végződött".) Két nappal később, az RKP KB ülésén megbírálják Miron Constantinescut, hogy "túl liberálisan vezette" a plenárist, ezért felmentik a nemzetiségi tanácsok felügyeletére kapott megbizítása alól. Utóda Ilie Verdeţi lesz, aki kevésbé ismeri a kisebbségi kérdést mint elődje, (aki magyarul is tudott).
1974. szeptember 17.
Mialatt az MNDT bukarestben ülésezik, Nicolae Ceauşescu Kovászna megyébe látogat. (Beszédében kijelenti, hogy a helységet "román hadosztályok szabadították fel"...) Néhány nappal később a magyar nagykövetség egyik diplomatája jár a székely városban és "megdöbbentően elkeseredett hangulattal" találkozik. A helyiek meg vannak győződve róla, hogy hamarosan újabb személyi változásokra kerül sor.
1974. szeptember 17. - 18.
Ismét összehívják Bukarestbe a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Tanácsa plenáris ülését, Ilie Verdeţi felügyelete alatt. A mindvégig román nyelven folyó tanácskozáson (egyedül Balogh Edgár szólalt fel magyarul) a speciális kisebbségi problémák megvitatására nem kerül sor. Takács Lajos alelnök szerint csak azért hívták össze, hogy "velük is kinyilatkoztassák az RKP programjával kapcsolatos "teljes egyetértésüket és támogatásukat" és elküldjék Ceauşescunak a táviratot.
1965. július 19. - 24.
Bukarestben tartják a kommunista párt IX. Kongresszusát, mely jóváhagyja a márciusi plenáris döntéseit. A KB Végrehajtó Bizottságába kerül Mogyorós Sándor, póttag lesz Fazekas János és Gere Mihály (a Maros-Magyar Autonóm Tartomány néptanácsi elnöke). Ezeket a személyi változásokat a külügyminisztérium roman referatúrája úgy értékeli, hogy "mindez gesztusként értékelhető egyrészt a romániai magyar nemzetiség felé, de közvetve Magyarország felé is. Feltételezhető, hogy a fenti változások indítékai között egyik tényezőként az 1964. júliusi és 1965. júniusi magyar-román pártközi tárgyalások szerepelnek." (A kongresszuson változtatják meg az RMP nevét Román Kommunista Pártra.) A kongresszus után megalakítják az RKP Központi Bizottsága mellett működő nemzetiségi bizottságot. A grémiumra legmagasabb szinten maga a főtitkár "ügyel", de a közvetlen irányítás a KB apparátusának néhány, különböző területeken dolgozó tagja (Mihail Dalea, Petre Borilă, Leonte Răutu, Virgil Trofin és Gheorghe Stoica) kezében van. A bizottság magyar tagjainak (Domokos Géza, Takács Lajos, Sütő András, Létay Lajos, később Koppándi Sándor) feladata "a magyar nemzetiség életét érintő - elsősorban ideológiai-kulturális jellegű jelenségek feltárása, javaslatok kidolgozása". A nemzetiségi bizottság létrehozásáról a nyilvánosság előtt sohasem esik szó.
1965. augusztus 21.
Megalakul Ion Gheorghe Maurer harmadik kormánya. Ebben a minisztertanács alelnöke Mogyorós Sándor és Fazekas János. A könnyűipari miniszter Szenkovits Sándor, a belkereskedelmi miniszter Levente Mihály. Az Államtanács alelnökei közé kerül az addig is tag Takács Lajos mellé Gere Mihály.
1965. augusztus 21.
A Nagy Nemzetgyűlés elfogadja az új alkotmányt. (A 20. században ez a hatodik érvényben lévő alaptörvény.) Ebben rögzítik, hogy az ország új megnevezése: Románia Szocialista Köztársaság. A 17. szakaszban leszögezik, hogy az ország állampolgárai "nemzetiségre, fajra, nemre vagy vallásra való tekintet nélkül egyenlő jogokat élveznek a gazdasági, politikai, jogi, társadalmi és kulturális élet minden terén. Az állam szavatolja az állampolgárok jogegyenlőségét. Tilos ezen jogok bármilyen korlátozása és a gyakorlásuk során bármilyen megkülönböztetés nemzetiségi, faji, nemi vagy vallási alapon. Minden olyan megnyilvánulást, amelynek célja ilyen korlátozások bevezetése, a nacionalista-sovén propagandát, a faji vagy nemzeti gyűlölet szítását törvény bünteti." A nemzeti kisebbségekről a 22. szakasz szól: "Románia Szocialista Köztársaságban az együttélő nemzetiségeknek biztosítva van az anyanyelv szabad használata, továbbá könyvek, folyóiratok, színházak és a minden fokú oktatás a saját nyelvükön. Azokban a közigazgatási-területi egységekben, amelyekben a román lakosságon kívül más nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiség nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki ezek soraiból vagy más olyan állampolgárok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját.
1968. június 27.
Váratlanul Bukarestbe hívnak több, mint száz prominens magyar értelmiségit. (Július 3-án a vezető német értelmiségieket is Bukarestbe hívják.) A Központi Bizottság főépületében megtartott találkozón Nicolae Ceauşescu mellett jelen van Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, Paul Niculescu-Mizil, Leonte Răutu, Dumitru Popescu, Gere Mihály és Fazekas János, a KB titkárai. Míg a felszólalók többsége az aktuális sérelmeket hozza szóba, Takács Lajos, a Bolyai egyetem utolsó rektora beszédében "a nemzetiségi kérdést megoldottnak" tekinti és kijelent, hogy "a legnagyobb baj az, hogy a magyarok még mindig nem tudnak elég jól románul", éppen ezért fokozni kell a román nyelv tanítását. Az egész napos tanácskozást a főtitkár záróbeszéde rekeszti be. A résztvevők legnagyobb megdöbbenésére azonban Ceauşescu a felvetett problémák döntő többségével szemben igen elutasító. A magyar nyelvű szakoktatás megszervezését azzal sepri le az asztalról, hogy "a munkásosztály egységes", és "akármilyen az anyanyelvünk, a fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje". Itt fogalmazódik meg nyilvánosan először az a tétel, miszerint "valójában mind románok vagyunk, ha a származásunk különböző is
1968. november 15.
Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. Az országos tanácsok megalakításán a politikai vezetés olyan reprezentatív alakjai vesznek részt, mint Paul Niculescu-Mizil, és Virgil Trofin, az RKP KB VB és az Állandó Elnökség tagjai, a KB titkárai, Fazekas János, az RKP KB VB tagja, a Minisztertanács alelnöke, Iosif Banc, az RKP KB VB póttagja, a Minisztertanács alelnöke, Péterfi István, az Államtanács egyik alelnöke. Ezen kívül jelen van a tanács szervező bizottságának több tagja, valamint a megyei tanácsok kiküldött képviselői is. A gyűlést Takács Lajos nyitja meg, majd többek közt felszól Demeter János, Balogh Edgár, Sütő András, Kovács György marosvásárhelyi író, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, dr. Maros Tibor marosvásárhelyi orvos-professzor, Albert Antal, a Hargita, és Szteklács László, a Szatmári Hírlap főszerkesztői. Péterfi István beszédében többek közt kijelenti: "A tanácsok biztosítani fogják a magyar dolgozók még aktívabb részvételét az egész néppel együtt, a párt és állam politikájának kidolgozásában, és megvalósításában. [...] E tanácsok fontos feladata lesz mind a központban, mind a megyék szintjén, támogatni a párt- az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat." A 27 fős országos bürónak (bizottságnak) Péterfi István lesz az elnöke, alelnökei pedig Takács Lajos, Király Károly, Méliusz József, és dr. Maros Tibor. A titkár Koppándi Sándor, aki korábban a KISZ KB, majd az RKP KB munkatársa volt. A "dolgozói tanácsoknak" tényleges önállóságuk, tagságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük nincs. Helyi (városi, falusi) alapszervezeteik nincsenek, csak megyei. A megyei tanácsok tagságát a helyi megyei pártbizottságon állítják össze, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik.
1968. november 22.
Vince József nagykövet jelentésében arról tájékoztatja Puja Frigyes külügyminisztert, hogy - Takács Lajos, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa egyik alelnökének közlése szerint - hozzákezdenek egy új nemzetiségi statútum kidolgozásához, ami "remélhetőleg a márciusi parlamenti és tanácsválasztásokig el is készül". (A statútum tervezetét Demeter János és Takács Lajos valóban elkészítették, de erről konkrét tárgyalások sohasem folytak. Amikor 1972 őszén Fazekas János egy spontán beszélgetésen felveti a kérdést Ceauşescunak, ő kategórikusan elveti még a gondolatát is.)
1956. december 5.
Leonte Răutu és Fazekas János, a Központi Vezetés titkárai terjedelmes feljegyzést terjesztenek a pártvezetés elé a kolozsvári helyzetről. Ebből kiderül, hogy bár "a magyar értelmiségiek és az egyetemi hallgatók körében a hangulat javult", ennek ellenére "az értelmiség egy részének még mindig nincs szilárd álláspontja, különösen a szovjet csapatoknak az ellenforradalmi összeesküvés szétzúzásában nyújtott segítségét illetően." A jelentés készítői kitérnek a Várhegyi István nevéhez fűződő Határozattervezetre is, megjegyezve, hogy a szöveg készítői közül négyet letartóztattak. Megjegyzik azt is, hogy míg a börtönéből nemrég szabadult Jordáky Lajos "negatív hatással" van a hallgatóira, addig Demeter János, Takács Lajos, Kacsó Sándor, és különösen Balogh Edgár (mindnyájukkal azokban a napokban közölték, hogy visszavették őket a pártba) "jó magatartást tanúsítottak".
1959. február 26.
Az Egyetemiek Házában tartják a kolozsvári felsőoktatási intézetek párttag és tagjelölt tanerői, valamint a párt-, IMSZ- és diákegyesületek aktívájának nagygyűlését. Az elnökségben többek között jelen vannak: Nicolae Ceauşescu, Athanasie Joja, Vaida Vasile, Ion Iliescu, Constantin Daicoviciu, Takács Lajos, Koszti István és Kacsó magda. A gyűlésen felszólaló Demeter János az egyetemek egyesítését támogatva arra hivatkozik, hogy a jogtudományi karok már 1950-ben megkísérelték az egyesítést - "amely kísérlet nagyon sikeres volt". Demeter végül kijelenti: "Nekünk, magyar tanároknak és diákoknak az a kötelességünk, hogy erőteljesen harcot folytassunk mindenekelőtt az ellen a nacionalizmus ellen, amelyet egyes korrupt, ellenséges elemek igyekeznek terjeszteni a magyar tanügyi káderek és diákok között." A gyűlésen a későbbiekben felszólal Nagy István író (1950-52 közt a Bolyai rektora) is, aki azon aggodalmaskodik, hogy mit fog vajon szólni a Nyugat az egyesítéshez, nem fogják-e azt kisebbségellenes lépésnek tartani. Erre a hozzászóló oktatásügyi miniszterhelyettes, Athanasie Joja kijelenti: "A kutya ugat, a karaván halad." (Ezt a lapok nem közlik.) Amikor pedig a felszólaló Balogh Edgár a magyar és a román kulturák kölcsönhatását fejtegeti, Ceauşescu durván közbevág és kijelenti, hogy "nem is lehet beszélni külön magyar és külön román kulturáról, hanem csak a szocialista, a szocializmust építő nép kulturájáról." (A lapok erről az afférról is hallgatnak.)
1978. január
Takács Lajos, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa alelnöke beadványt állít össze az RKP országos konferenciájára. Ebben részletes statisztikai adatokra támaszkodva bebizonyítja, hogy a hatvanas-hetvenes években miként sorvasztották el a magyar nyelvű oktatást, milyen súlyos sérelmek keletkeztek a nemzetiségi művelődés területén, milyen nemzetiségi-jogi problémák léteznek. Végül 18 pontos javaslatot fogalmaz meg. Többek közt javasolja a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa átalakítását (valódi kisebbségi tömeg-szervezetté alakítását), dolgozzanak ki egy új nemzetiségi statútumot, szervezzék át (tagozatosítsák) a kolozsvári Agronómiát, a Konzervatóriumot, a Politechnikát és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet úgy, hogy a magyar szekcióknak külön beiskolázási kerete is legyen, azokon a területeken, ahol a kisebbségek aránya eléri a 15%-ot, az államigazgatásban vezessék be a kisebbségek nyelvét is, legyenek többnyelvű feliratok. A memoranduma hónapokon belül kijut nyugatra, már áprilisban ismerteti a The times, a The Guardian és a Financial Times. 1979-ben megjelenik a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romanias Minority Policies Today című kötetben, melyet New Yorkban az American Transylvanian Federation Inc. és a Committee for Human Rights in Rumania kiadásában, Schöpflin György előszavával.
