vincze gábor
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
 

 
kronológiák    >> romániai magyarság
  1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v z

névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z

helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v z

 
 
 
 keresés  szűkítés  -
 
    találatszám: 27 találat | 0 - 20 |>> 
 
 
  kapcsolódik  
 
» a szerzőről

» írok a szerzőnek
 
 
 
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997

» Általános történelmi kronológia
 
 

| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


  I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1977. január 5.

Kolozsváron meghal Horváth István (Magyarózd 1909. okt. 9.), költő, regényíró. (Egy részeg rendőrtiszt üti el.) Első versei 1941-ben jelennek meg. 1945 őszétől a Falvak Népe egyik szerkesztője, 1956-59 közt az Utunk rovatvezetője, rendszeresen publikál. 1962-ben szembetegsége miatt nyugdíjazzák, de ezután is több kötete jelenik meg, legismertebb műve szülőfalujának szociografikus igényű bemutatása: Magyarózdi toronyalja. 8-án több százan búcsúztatják a szülőfalujában, jelen van a magyar írószövetség delegációja is.

1977. január 5.

Népszámlálást tartanak az országban. Az országos adatokat csak megkésve és meghamisítva hozzák nyilvánosságra, a községsoros adatokat csak 1989 után. Ugyancsak manipulációt sejtet az a - korábbi gyakorlattól eltérő - módszer is, hogy hét "új" nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőiveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománok stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1.706.874, a végleges adatok szerint 1.670.568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. A népszámlálás adatait a magyar és a nemzetközi statisztikus szakma és a szélesebb közvélemény is manipuláltnak, meghamisítottnak tartja. (Jól mutatja ezt, hogy Moldvában a népszámlálás szerint 3.813 magyar nemzetiségű lakos élt, ha azonban ebből a számból levonjuk az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk mintegy 2.800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, valamint az ezer lélekre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok - nyilvánvalóan pártutasításra - a tulajdonképpeni csángó-magyarokat teljesen eltüntették.)

1977. január 6.

A budapesti külügyminisztérium román referatúráján készült feljegyzés szerint "román részről szorgalmazzák az újabb magas szintű találkozót, melyet, ha jó előkészítése biztosított lesz, mi is lehetségesnek látunk. [...] A nemzetiségek összekötő szerepének deklarálását román részről mindezideig elutasítják. [...] A Romániával való együttműködés terén óvakodni kell a túlzott várakozásoktól, csak lassú előrehaladással számolhatunk. Türelmes, szívós munkára van szükség ezen a területen.

1977. március 4.

A Richter-skálán 7,3 fokozatú földrengés éri 21:22-kor Bukarestet és környékét. Biczó György nagykövet 7-i rejtjeltávirata arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy az első hivatalos adatok szerint 508-an haltak meg, a sebesültek száma 2600. (Mint utólag kiderül, a halottak közt van Szilágyi Domokos és Hervay Gizella fia, Kobak és Dankanits Ádám művelődéstörténész is.) A végleges adatok szerint a földrengésnek országosan 1.541 áldozata volt, a sebesültek száma 11.275, az anyagi károk elérik a 10 milliárd lejt.

1977. március - április.

a párizsi Irodalmi Újság mellékletében leközli a Jelentés Erdélyből című tanulmányt, melyet Lázár György álnéven Tóth Sándor kolozsvári filozófia professzor és Tordai Zádor budapesti filozófus állított össze. A nyugati média hamar fölfigyel a jelentésre. Például a Le Monde 1978. május 5-i száma ismerteti, majd jórészt a jelentés alapján készül el a Minority Rights Group kiadásában Schöpflin György jelentése. 1979-ben megjelent a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romanias Minority Policies Today című kötetben, melyet New Yorkban az American Transylvanian Federation Inc. és a Committee for Human Rights in Rumania kiadásában, Schöpflin György előszavával.

1977. április 4.

Ismét összehívják Bukarestben a két "nemzetiségi dolgozói tanács" "bővített" plenárisait. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsa ülésen megint Cornel Burtică elnököl. Az ülést azért hívják össze hogy Nicolae Ceauşescu március 28-i beszédével kapcsolatos "teljes azonosulást" demonstrálják. A kisebbségi sérelmek szóba sem kerülnek, ehelyett a felszólalók (pl. dr. Puskás György, az OGYI rektora(?), Székely Zoltán, a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója, Bányai László ny. egyetemi tanár, Hajdú Győző, az Igaz Szó főszerkesztője) elítélik azokat, akik elhagyják az országot, és az országot ért nyugati támadásokat.

1977. április 11.

Brassóban öngyilkosságot követ el Szikszay Jenő magyartanár, akit hónapok óta zaklat a Securitate; többször beidézték és vallatás közben meg is kínozták. "Bűne" az volt, hogy lehetett, hogy kiállt a magyar kisebbségi jogok védelmében.

1977. április 24.

Kolozsváron meghal Mikó Imre (Bánffyhunyad, 1911. márc. 27.), kisebbségjogász, kisebbségpolitikus, szerkesztő, műfordító. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója, 1938 előtt az Országos Magyar Párt bukaresti irodavezetője, 1939-40-ben a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának főtitkára. 1941-ben a budapesti parlamentbe behívott képviselők egyike, az általuk létrehozott Erdélyi Párt egyik vezetője. 1944 szeptemberében részt vesz az Erdélyi Magyar Tanács megalakításában. Miután október 11-én Kolozsvárra bevonulnak a szovjet csapatok, egyike annak a mintegy 5000 embernek, akiket elhurcolnak az oroszok Kolozsvárról. A szovjet fogságból 1948-ban tér haza, középiskolai orosz tanár lesz, 1956-ban koholt vádakkal eltávolítják a tanügyből, évekig segédmunkás. 1970 és 1976 közt a Kriterion Könyvkiadó lektora, a RMIL egyik szerkesztője.

1977. április 24.

Kolozsváron meghal Nagy István (Kolozsvár 1904. febr. 22.), elbeszélő, drámaíró, publicista. Munkás származású, a harmincas évektől az illegális KRP tagja. 1944 októberétől a kolozsvári Világosság, majd az Erdélyi Szikra, ill. Igazság szerkesztője. Türelmetlen, szélsőbalos publicista, az ötvenes években a zsdanovi proletkult egyik képviselője. 1950 és 1952 közt a Bolyai egyetem rektora (bár csak négy elemije van). A Ceauşescu-korszak kezdetén még - mozgalmi múltja miatt - megbecsült tagja a rendszernek, majd fokozatosan háttérbe szorítják, halálhíréről - bár veterán kommunista - egy sort sem ír a központi pártlap, a Scînteia. A három nappal később tartott temetésén részt vesz a Magyar Írószövetség részéről Garai Gábor is. "Kolozsvári és bukaresti írókapcsolataink szerint Nagy István temetése, ill. búcsúztatása bizonyos gondot és idegességet váltott ki a bukaresti és kolozsvári pártvezetők körében. Attól tartottak, hogy fórummá változik a temetés, ahol közvetve vagy közvetlenül a romániai nemzetiségi politikát is bírálják. Csak hosszú huza-vona után, a család és a magyar írók kitartásának eredményeként járultak hozzá ahhoz, hogy az elhunyt végakaratának megfelelően Sütő András és Balogh Edgár mondjon búcsúbeszédet. [...] Ezzel függ össze az, hogy több magyar író szerint feszültség volt tapasztalható a jelenlévők körében." - jelenti Biczó György nagykövet Budapestre.

1977. április 26.

Kőröskisjenőn meghal Olosz Lajos (Ágya, 1891. aug. 23.) költő. Az Erdélyi Helikon egyik alapító tagja, a két világháború közt több lap (Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Ellenzék) munkatársa. 1942-44 közt a Magyar Népközösség egyik Arad megyei vezetője, 1944 őszén - több ezer dél-erdélyi magyarral együtt - fél évre őt is internálják.

1977. május 19.

Az MSZMP PB jóváhagyja 1-2 új kishatár átkelőhely megnyitását a magyar-román határon. (A román fél gazdasági okok miatt a Pete-Csengersima átkelő megnyitását szorgalmazza, míg a magyarok a battonyait, végül az előbbi megnyitására kerül sor, de teherautók nem használhatják.) "Az új kishatárforgalmi határátkelőhelyek létesítése számunkra politikai kérdés" - írja Gresznáryk Pál, a külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője 1978. december 13-i feljegyzésében.

1977. május 25. - 29.

Magyar-román konzuli tárgyalások folynak Budapesten. Megállapodás születik arról, hogy Kolozsváron magyar, Debrecenben pedig román főkonzulátus nyílik. (A tárgyalások során "az a benyomásunk alakult ki, hogy a román fél - ha erről kifejezetten nem is szólt - legalábbis egyelőre nem tervezi a debreceni főkonzulátus felállítását." - írja Biczó György nagykövet.) A partnerek abban egyetértenek, hogy a kishatárforgalmi sávot 15-ről 20 km-re szélesítsék, az évenkénti átlépés lehetőségét pedig 4-ről 12-re emelik, és bár a magyar részről kérik Temes megyét is, a románok csak ahhoz járulnak hozzá, hogy a kolozsvári főkonzulátus konzuli kerületéhez csupán Szatmár, Bihar, Arad Szilágy és Kolozs megyék tartozzanak. A tárgyalások során a felek "hosszas, és időnként kemény hangú vitát" folytatnak, mert a román küldöttség nem járul hozzá, hogy Arad, Nagyvárad és Szatmárnémetit is a kishatárforgalom része legyen. (Azzal fenyegetőznek, hogy ha nem marad ki a három város, kénytelenek lesznek megszüntetni a kishatárforgalmat.) Végül ezek a nagyvárosok nem kerülnek be a kishatárforgalmi sávba.

1977. május 26. - 27.

Bukarestben ülésezik az írók országos konferenciája. (Eredetileg április végére hívják össze, de a főtitkár "lefújja" a dolgot.) Az írószövetség alelnökévé George Macovescut választják, az egyik alelnök ismét Sütő András lesz.

1977. június 2.

Király Károly levélben fordul Ilie Verdeţi KB-titkárhoz, aki a "nemzetiségi dolgozói tanácsok" irányításával van megbízva. Levelében határozottan kritizálja a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa működését és - mint aki kezdettől fogva alelnöke az MNDT-nek, tehát belülről ismeri a problémákat - ezzel kapcsolatban számos javaslatot fogalmaz meg, melyek lényege az, hogy létezzen egy valódi szervezet, melynek van tagsága, infrastruktúrája, szervezeti szabályzata, választható vezetősége, főként pedig saját jelöltekkel vehessen részt a nemzetgyűlési választásokon, és legyen javaslattevő joga. (Tulajdonképpen Király a levelében - nyíltan ki nem mondva - az 1953-ban "önfeloszlatott" Magyar Népi Szövetség újrafelállítását javasolja.) Egy hónappal később Fazekas Jánoshoz is levelet ír, melyben fölveti, hogy tovább csökkent a magyar nyelven való tanulás lehetősége, a káderkérdésben a harmincas évekbeli "numerus valachicus" elvét alkalmazzák, és az állambiztonsági szervek esetenként a "megfélemlítési eszközökhöz nyúlnak". A levele hamarosan kijut nyugatra és ismerteti a Szabad Európa Rádió, valamint a nagy nyugati médiák. 1979-ben megjelenik a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romanias Minority Policies Today című kötetben, melyet New Yorkban az American Transylvanian Federation Inc. és a Committee for Human Rights in Rumania kiadásában, Schöpflin György előszavával.

1977. június 15. - 16.

Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Román részről az elmúlt években többször szorgalmazzák a legfelső szintű találkozót, de a magyar álláspont az, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha azt jól előkészítik és attól "érdemi döntések" várhatók. Diplomáciai úton februárban közli a magyar külügyminisztérium, hogy Kádár János egy "kötetlen határmenti találkozót" javasol június hónapban. Erre nem jön válasz, de Ceauşescu március 28-i beszédében utal arra, hogy hamarosan találkoznak. Magyar részről előzetesen megfogalmazzák, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak "a nemzetiségek összekötő szerepének" kiemelése. Az előzetes tárgyalási tervben hangsúlyosan szerepel a főkonzulátusok ügye is. A két nap alatt a román fél - fogcsikorgatva bár de - elfogadja a magyar álláspont nagy részét: megegyeznek a főkonzulátusok mielőbbi megnyitásában, a kishatárforgalom bővítésében, kívánatosnak tartják az egymás fővárosaiban történő kulturális házak felállításának meggyorsítását. A találkozónak pozitív visszhangja van a magyar értelmiség soraiban. (Szokai Imre, a külügyminisztérium román referatúrájának beosztottja információi szerint a legfelső találkozó utáni napokban Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak.)

1977. június 20.

Mivel a hivatalos magyar-román könyvcsere a román fél miatt akadozik, és "hasonló módon, a román fél ellenállásába ütközik az Országos Széchenyi Könyvtár által a romániai közkönyvtáraknak és kulturális személyiségeknek hivatalos úton küldött könyvek kijuttatása is", Roska István külügyminiszter-helyettes átiratában azt javasolja Faluvégi Lajos pénzügyminiszternek, hogy az illetékes határszervek tegyék lehetővé magánszemélyek olyan mennyiségű romániai könyvbevitelét, "amelyről megállapítható, hogy nem üzérkedés célját szolgálja" Faluvégi a július 18-i válaszában közli, hogy - bár a hatályos devizajogszabályok szerint devizahatósági engedély nélkül az utasok 1000 ft. belföldi értéket meg nem haladó ajándéktárgyat vihetnek magukkal, a vámszervek pedig általában 500 ft. értékű könyvet engednek ki, max. 3 darabot. - "figyelembe véve politikai érdekeltségünk fontosságát", a magyar-román viszonylatban a vámhivatalok olyan utasítást kaptak, hogy a megengedett 1000 ft. értékkereten belül, mennyiségi korlátozás nélkül tegyék lehetővé magyar könyvek kivitelét.

1977. július 1.

Hivatalosan "megszűnik" Romániában a cenzúra - valójában rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság valóban megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett "kiadói tanácsok" végzik. Ezek után több szűrőn megy át egy kézirat, illetve lap. A kolozsvári Korunk például 1) a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottságánál, 2) a megyei pártbizottság propagandaosztályán, 3) a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsnál Bukarestben, 4) az RKP KB Sajtóosztályánál (Koppándi Sándor). A cenzúra "fölszámolása" után megerősödik az öncenzúra.

1977. július 12.

A Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. A 207-es dekrétum - az erőltetett iparosítással összefüggésben - "átprofilírozza" a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. (Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis bizonyos népszerű szakokon, például a matematika-elektronika, matematika-informatika, vagy államigazgatási jog szakokon nem indítanak magyar osztályokat.)

1977. július

Király Károly levelet ír Fazekas Jánosnak, melyhez mellékeli az Ilie Verdeţ-hez írott levelét is. Az újabb dokumentumban részben megismétli a korábban írottakat, részben pedig megemlíti, hogy "némely esetben megengedhetetlen megfélemlítési eszközökhöz folyamodnak azokkal szemben, akik fölemelik a szavukat a törvények és az Alkotmány alkalmszásáért és a nemzeti[ségi] kérdést illetően", és utal Szikszay Jenő öngyilkosságára. Újabb levele 1979-ben megjelenik a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romanias Minority Policies Today című kötetben, melyet New Yorkban az American Transylvanian Federation Inc. és a Committee for Human Rights in Rumania kiadásában, Schöpflin György előszavával.

1977. július 31.

Zsuffa Zoltán kovásznai matematika tanárt memorandumot nyújt be a Kovászna megyei elsőtitkárnak, Nagy Ferdinándnak. Ebben felpanaszolja, hogy április 29-én beidézte a sepsiszentgyörgyi Securitate, amikor 12 órán át vallatták, hadbírósággal fenyegették, megverték, majd házkutatást végeztek nála. Május 3-án ismét Sepsiszentgyörgyre rendelték be, majd 27-én Kovásznára, ezúttal már a megyei állambiztonsági vezető és egy bukaresti tiszt hallgatta ki, majd szabadon bocsájtották. (Az Amnesty International információi szerint azzal vádolják, hogy "nemzetiségi gyűlölködést szít" és hadbírósággal fenyegetik "államellenes agitáció" miatt.) Zsuffának az esete hamarosan kitudódik, ennek köszönhetően a Securitate "leszáll" róla. A levél 1979-ben megjelenik a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romanias Minority Policies Today című kötetben is, melyet New Yorkban az American Transylvanian Federation Inc. és a Committee for Human Rights in Rumania kiadásában, Schöpflin György előszavával.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék