Halottak napján a Házsongárdi temetőben a Bolyai Tudományegyetem több diákcsoportja is kimegy a magyar történelmi sírokra világítani. Az egyik csoport Dávid Gyula tanársegéd vezetésével megkoszorúzza néhány magyar irodalmi személyiség sírját, egy másik csoport előtt pedig Bartis Ferenc egyetemi hallgató elszavalja Reményik Sándor "Ahogy lehet" c. versét. (A "temetői tüntetésről" másnap beszámol a Szabad Európa Rádió is.) -> 1957. március 11.
1956. november 2.
A Magyar Autonóm Tartomány vezető magyar értelmiségei levelet küldenek a bukaresti pártvezetőséghez: "Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez" címmel, amelyben elítélik a magyarországi "ellenforradalmat" és "hűséget fogadnak" a pártnak, illetve a vezetőségnek. (A marosvásárhelyi Vörös Zászló 4-én közli a szöveget.) A magyar dolgozókat felhívják, hogy védjék meg a "legszebb vívmányaikat". "A hűségnyilatkozatot" Hajdú Győző és Kovács György fogalmazták, aláírják többek között: Gálfalvi Zsolt, Hajdú Győző, Hajdú Zoltán, Kovács György, Molter Károly és Sütő András írók. (A nyilatkozat előtt néhány nappal korábban is készült egy távirat, azonban ezt az Előre nem közölte le, mivel utólag Sütő András és Gálfalvi György kérték a főszerkesztőt, Robotos Imrét, hogy törölje nevüket az aláírók közül.)
1956. november 3.
Az egyetemi pártszervezet rendkívüli gyűlésén Miron Constantinescu tart tájékozatást a magyarországi "eseményekről". Beszédében többek között "engedékenységgel", a "kötelező éberség" hiányával, és általában "liberalizmussal" vádolva Gáll Ernő prorektort teszi felelőssé a Bolyai Tudományegyetemen történtekért. Késő este beszédét azzal fejezi be, hogy mindenki haza mehet, a magyarországi ellenforradalom kérdése meg van oldva... (Constantinescu minden bizonnyal tudomást szerzett a pár órán belül bekövetkező szovjet beavatkozásról.)
1956. november 4.
A kolozsvári magyar pártlapnak vasárnapi különkiadása jelenik meg, melyet teljes terjedelmében a magyarországi "ellenforradalom" leverésének, valamint az ezzel kapcsolatos helyi eseményeknek szentelnek. Az Igazság többek között beszámol a délelőtti órákban a Bolyai egyetem aulájában tartott nagygyűlésről, amelyen az egyetem tanárai és dolgozói "ragaszkodásukat fejezik ki a Román Népköztársaság demokratikus és szocialista vívmányai iránt. Ezek az eredmények népünk közös harcának gyümölcsei,éppen ezért megvédésük és továbbfejlesztésük legfőbb biztosítéka a román, magyar és más nemzetiségű dolgozók egysége és testvérisége... a párt vezetésével." A gyűlés után a résztvevők táviratot küldenek a pártvezetésnek. Közli továbbá a lap, hogy miután Kolozsvár lakossága a rádióból értesült a legújabb magyarországi fejleményekről, "az összegyűlt dolgozók" röpgyűlést tartottak a Herbák János Bőrgyárban (ahol a munkások nagy része magyar) és a Carbochim üzemben. Az első helyszínen Tompa István, a tartomány pártbizottságának titkára, a másikon pedig Barátosi Jenő, a városi pártbizottság bürójának tagja beszél a dolgozókhoz. - A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet Tudományos Tanácsa a "magyarországi eseményekkel kapcsolatban" ülést tart és nyilatkozatot ad ki, amelyben elítélik a magyarországi "ellenforradalmat". A nyilatkozatot aláírja az intézet vezetősége és tanári karának nagy része, többek között Andrásofszky Tibor, az intézet igazgatója (rektora), Csőgör Lajos, a fogászati klinika vezetője, Dóczy Pál, az 1. sz. belklinika vezetője, Puskás György tanulmányi igazgató, Miskolczy Dezső akadémikus, az ideg-elmegyógyászati klinika vezetője.
1956. november 5.
Az Előrének hétfői különkiadása jelenik meg, amelyet teljes terjedelmében a magyarországi "ellenforradalommal" kapcsolatos budapesti és romániai eseményeknek szentelnek. Többek között beszámolnak arról, hogy Magyarországon Kádár János vezetésével megalakult a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány", valamint közlik az RMP Központi Vezetősége és a Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének üzenetét "a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányához, a magyar munkásosztályhoz, az egész magyar néphez." - A két kolozsvári egyetem, a Babeş és a Bolyai, valamint "1500 tudós, tanár és tanító részvételével" nagygyűlést tartanak az Egyetemiek Házában, ahol az ismét beszédet mondó Miron Constantinescu elítéli, hogy "egyes imperialista rádióállomások és a volt Nagy Imre kormány rádióállomásai propagandisztikus célokból azt a provokáló hazugságot terjesztették, hogy a kolozsvári diákság tüntetést rendezett." (Ez a téves hír valóban elterjedt a nyugati hírközlő eszközök révén...) A gyűlésen továbbá határozottan visszautasítják a résztvevők, a "kalandor és nacionalista elemek minden arra irányuló kísérletét, hogy megtévesszenek egyes ifjakat."
1956. november 6.
Az Előre és az Igazság közli a kolozsvári magyar írók 5-i gyűlésének nyilatkozatát ("Felzárkózunk az RMP oldalán"). Ebben többek között kijelentik: "A reakció bűnös kísérletet tett arra, hogy kiszakítsa Magyarországot a szocialista népek testvéri, nagy családjából... Úgy érezzük, hogy Magyarország népének érdekében is cselekszünk, amikor a számunkra egyetlen járható utat követjük: felzárkózunk az RMP oldalán..." A nyilatkozat aláírói: Asztalos István, Balogh Edgár, Csehi Gyula, Bartalis János, Földes László, Horváth István, Horváth Imre, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Létay Lajos, Marosi Péter, Salamon László, Szabó Gyula, Szabó István, Szabédi László, Szentimrei Jenő, Tamás Gáspár.
1956. november 12.
A Bolyai egyetem filológia-történelem fakultás diákszövetsége vezetőségi ülésén Várhegyi István felolvassa a programtervezetét. Ebben többek között követelik az általános diáksérelmek orvoslását (a kötelező orosztanulás eltörlését, az ösztöndíjrendszer megreformálását stb.), az anyaországgal - és a többi szocialista országban élő magyar kisebbséggel - történő kapcsolatok ápolását. -> 1956. november 17.
1956. november 15. - 16.
A temesvári katonai törvényszéken zárt tárgyaláson folyik az egyetemisták pere. A vád eredetileg "gyilkossági kísérlet" és az "államrend elleni terrorcselekmény" volt (ezért minimum 25 év fegyházbüntetés jár), de a főügyészség a tárgyalás előtt két nappal "nyílt lázítás"-ra változtatja a jogi besorolást. 16-án összesen 30 hallgatót és egy tanársegédet ítélnek el. A "főkolomposok": Caius Muţiu, Stanca Teodor, Aurel Baghiu 8-8 évet, Valentin Rusu 7, Heinrich Drobny, Nicolae Petca, Cornel Cormoş és Valentin Radu 6-6, Nagy László 3 év börtönbüntetést kapnak. (Másodfokon néhány személynek csökkentik a büntetését.) <- 1956. október 30.
1956. november 17.
Kolozsváron este letartóztatják Várhegyi Istvánt, a Bolyai Tudományegyetem hallgatóját, a nyelv- és történettudományi kar diákszövetségének egyik vezetőjét, a diákszövetségi programtervezet fő kidolgozóját, másnap pedig Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket, akik részt vettek a programtervezet kidolgozásában. -> 1957. április 22.
1956. november 21.
Este Budapestre utazik a Gheorghe Gheorghiu-Dej-vezette román párt- és kormánydelegáció. A 22-én és 23-án folytatott tárgyalásokon többek között megállapodnak a Nagy Imre és társai Romániába történő szállításáról. A tárgyalások végén nyilvánosságra hozzák, hogy Románia az addig nyújtott segítségen kívül 60 millió rubeles támogatást nyújt a Kádár-vezette Magyarországnak. Stoica és Steriopol még 23-án, a többiek 24-én térnek haza.
1956. november 23.
Romániába hurcolják az előző napon a budapesti jugoszláv nagykövetség elől elrabolt Nagy Imrét és társait. A Nagy Imre-csoportot az elkövetkező másfél évben a Bukarest melletti Snagovban tartják fogva. -> 1957. április 11.
1957. november 5.
Megszületik az ítéletet a Dobai-perben. A kolozsvári katonai törvényszék (elnök: Macskási Pál): "hazaárulásért és az RNK belső és külső biztonsága elleni cselszövés", valamint "tiltott közlemények terjesztéséért" Dobait és Vargát életfogytiglani kényszermunkára és még 10 év szabadságvesztésre; Komáromit ("cselekedetei kimerítik a társadalmi rend elleni felbújtás tényét, mivel izgató és propagandatevékenységével nagy veszélyt hozhatott volna az állam biztonságára.") 25 év kényszermunkára és még 8 év börtönre; Kertészt 25 év kényszermunkára és még 10 év börtönre ("a vádlott nyíltan szolidarizált a magyarországi ellenforradalmárokkal"); Bereczkit 15 év kényszermunkára; Gazdát 10 év nehézbörtönre (hazaárulás stb. fel nem jelentése miatt), még 7 év börtönre ("áskálódás" miatt) és még 5 év börtönre ("tiltott kiadványok tartása miatt"); Nagyot 5 év nehézbörtönre; Dobrit ("a társadalom elleni áskálódás miatt" valójában Ravasz László püspök egy beszédéért és Illyés verséért) 6 év börtönre; Lászlót ("tilos közlemények tartása"! miatt) 5 év börtönre ítélik. Utóbbi kivételével mindenkinél még teljes vagyonelkobzást is elrendelnek. Dobri 1963. február 2-án érkezik haza, Dobai 1964. augusztus 5-én szabadul. Kertész Gábor és Nagy József meghalnak a börtönben.
1957. november 20.
Interjú jelenik meg az Előrében Fazekas Jánossal, a Központi Vezetés titkárával, a titkárság mellett működő, "az együttélő nemzetiségek problémájával foglalkozó bizottság" vezetőjével, aki közli, hogy az országban 1105 I-IV. és 505 V-VII. osztályos magyar tannyelvű elemi és 51 magyar tannyelvű középiskola működik. (Arról már nem beszél, hogy ezek közül mennyi a magyar-román tagozatos iskola.)
1958. november 29.
Az Előre híre szerint Csíkszereda lett a Székelyföld első "szövetkezeti városa".
1961. november 9. - 11.
A desztalinizáció jegyében megváltoztatják a Sztálinról elnevezett helységek megnevezését. Brassó ismét visszakapja a régi nevét.
1964. november 19.
A new yorki The Reporterben megjelenik George Bailey újságíró nagy feltűnést keltő cikke az erdélyi magyarságról ("Trouble over Transylvania"). A szerző a helyszínen tett több hetes látogatása nyomán részletesen beszámol a magyar kisebbség súlyos elnyomásáról, többek között az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, a magyar nyelv használatának visszaszorításáról. Írásában több olyan tévedés is van, amelyek tovább éltek a későbbi, Romániával foglalkozó írásokban is: Így például azt írja, hogy 1956 októberében diáktüntetések voltak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Medgyesen (!) és Temesváron, (valójában csak az utóbbi városban volt utcai tüntetés), 1956 után pedig többezer magyart tartóztattak le, "ezek közül feltehetően többszázat kivégeztek" (a kivégzettek számát ma sem tudjuk pontosan), a hatósági intézkedések következtében 1962-ben már egyetlen magyar önálló iskola sem működött Romániában. (A magyar iskolák románosítása elsősorban a középiskolákat érintette, az elemi iskolák közt több is megőrizhette az önállóságát.)
1967. november 1.
Budapesten aláírják a vízummentességről szóló magyar-román kormányközi egyezményt. A kétoldalú személyforgalom ettől kezdve rohamosan nő: 1965-ben még 69.500 beutazó turistát regisztrálnak Romániából, 1970-ben 117.100-at, 1975-ben pedig 121.900-at. Magyarországról Romániába 1965-ben 67.400, 1970-ben 98.000, 1975-ben pedig 234.000 turista utazik ki. Ugyanekkor egyeznek meg abban is, hogy Nagylaknál új ideiglenes közúti határátkelőt nyitnak, és megegyeznek a gyulai átkelőhely megnyitásában is.
1967. november 22.
Emil Bodnăraş, az RKP KB tagja közli Márton Áronnal, hogy megszüntették a kényszerlakhelyre vonatkozó tilalmat.
1968. november 7. - 8.
Sorra megalakulnak a magyar és német "nemzetiségi dolgozók" megyei tanácsai. A "magyar dolgozók" tanácsait Arad, Bihar, Beszterce-Naszód, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozsvár, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Szeben és Temes megyékben hozzák létre. (A részben szerbek lakta Krassó-szörény és Temes megyében szerb, Máramarosban, valamint a moldvai Suceava megyében pedig ukrán "dolgozói tanácsokat" is szerveznek, de ezeknek nincsenek országos bürójuk.) A megyei magyar pártlapok mindenütt közlik a tanácsba került személyek listáját (melyeket a helyi pártszervek állítottak össze.)
1968. november 14. - 16.
Bukarestben tartják az írók országos konferenciáját. (Az eredeti terv szerint néhányan (pl. Domokos Géza, Huszár Sándor) föl akarják vetni, hogy az írószövetségen belül alkítsák meg a magyar írók tagozatát, de 13-án este a párttag íróknak tartott "eligazítón" Paul Nicolescu-Mizil utasítja őket, hogy - tekintettel "a súlyos nemzetközi helyzetre" egyetlen olyan kérdést se vessenek fel másnap, ami "külföldi kommentárra adna alkalmat".) Az írószövetség 91 fős vezetőtanácsában ekkor 11 magyar írót választanak, Méliusz József lesz az egyik alelnök, Szász János pedig a titkár. (A vezetőségből kiesik Gálfalvi Zsolt és Jánosházy György.) A szövetség nemzetiségi bizottságát 1969-től Lőrinczi László vezeti.
